Helytörténet korszerűen -kettős könyvbemutató Somlai Péter Ferenc közreműködésével
-
Dátum
2023-10-04
-
Időpont
18:00
-
Nagy Gáspár Városi Könyvtár
Budakeszi, Fő u. 108.
Nagy Gáspár Városi Könyvtár eseménye.
A Budakeszi helytörténeti tanulmányok sorozatában megjelent két új kötetet Somlai Péter Ferenc, a sorozat szerkesztője mutatja be.
„Úgy gondoljuk, hogy egy élhetőbb jelen érdekében a múltat is közösen kell megismernünk.” fogalmazták meg a sorozat szerkesztői. Vendégeink lesznek a szerzők is, Bednárik János és Nádas Anna.
Bednárik János: Nagyböjttől Adventig
„A napjainkban érzékelhető érdeklődés Budakeszi történetével, tárgyi és szellemi értékeivel kapcsolatban időszerűvé teszi a település „népi hagyományaival” való foglalkozást is. A korábban megjelent „Adventtől Nagyböjtig: Jeles napok” című kötet folytatása a most megjelent írás, ami a 19-20. századi Budakeszi szokásokat és hagyományokat ismerteti a „Budakeszi helytörténeti tanulmányok” című sorozat keretein belül. A bemutatott népszokások nagy részét már nem ismerik, nem gyakorolják a mai Budakeszin. A szerző információi túlnyomórészt a a 20. század első felében folytatott néprajzi gyűjtésekből, az utóbbj évtizedekben született írásos visszaemlékezésekből, valamint a ma még élő legidősebb korosztállyal folytatott beszélgetéseiből származnak.”
Nádas Anna: Sváb viseletek
„A kiadvány témája a budakeszi német nemzetiségű lakosságának népviselete, a mindennapok és az ünnepek életmódjának bemutatása. a két világháború közötti időszak divatja a ruházat megismerésén keresztűl. A ruhásszekrények kinyitásával betekinthetünk a település életébe, az emberek sorsába, születésüktől halálukig. Fontos a ruházatok, a színek, a fazonok bemutatása, de ugyanolyan fontos az emberi háttér, a korabeli életmód megismertetése, hiszen a ruha és az ember együtt jelenti az élő valóságot.”
A „Budakeszi helytörténeti tanulmányok” című sorozatról bővebben:
„A múlt, – HA MAS NEM, A SAJAT MÚLTJA – mindenkit foglalkoztat. A múlt feldolgozása pedig folyamatos feladat, amivel nem-csak az egyes embernek, de a kisebb-nagyobb közösségeknek is szembe kell nézniük. Az utóbbi években több budakeszi kötődésű fiatal választotta egyetemi tanulmányai során kutatási témájául a város múltjának, kultúrájának valamelyik szeletét. A sorozat szerkesztői is közéjük tartoznak. Ezek a kutatások a történet-, társadalom -és kultúratudományok terén elsajátított tudást és látásmódot ötvözik a helyi viszonyok belülről való ismeretével. Sorozatunkban e kutatások legfontosabb, legérdekesebb eredményeit kívánjuk az érdeklődő közönség elé tárni.
Reméljük, hogy közérthetöen, tudományos igényességgel megirt köteteink sok budakeszi lakost megtalálnak majd.” (A sorozat szerkesztői)
A részvétel ingyenes, előzetes regisztrációra nincs szükség.
Az eseményt az Országos Könyvtári Napok 2023 programsorozat keretében rendezzük meg.