Pályázati kiírás a lakossági járdaépítés támogatására

A 151/2019. (IV.25.) számú képviselő-testületi határozat melléklete 

Budakeszi Város Önkormányzata a lakossági járdaépítés támogatására pályázatot ír ki.

  1. A pályázat célja: a lakossági önerővel megvalósuló járdaépítés- és felújítás támogatása, egyben a járdaépítés- és felújítás lakossági közreműködéssel történő megvalósításának ösztönzése.
  2. A pályázók köre: Budakeszi Város közigazgatási területén járdával kiszolgált vagy kiszolgálandó ingatlanok tulajdonosai (tulajdonközösség esetén a tulajdonostársak), továbbá ezen ingatlanok bérlői, a használói, valamint a haszonélvezői, illetve az általuk létrehozott közösségek.
  3. A pályázaton való részvétel feltétele: A pályázók vállalják a pályázatuk keretében megépítendő vagy felújítandó járdaszakasz megvalósítási költségeinek rájuk eső, a jelen kiírás 9. d. pontjában meghatározott részét. Társasházak esetében a járdapályázaton való részvétel feltétele a közgyűlési határozat csatolása, mely szerint a társasház lakói a pályázaton részt kívánnak venni és vállalják a kapcsolódó önrész befizetését.
  4. Pályázatok beadása: A pályázatokat a kiírás 1. számú melléklete szerinti pályázati űrlapon lehet a Polgármesteri Hivatalba benyújtani. A pályázathoz csatolni kell a 2. számú melléklet szerinti nyilatkozatot is. (A pályázati űrlapok átvehetők a Budakeszi Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán, vagy letölthetők a https://hirmondo.budakeszi.hu/kozerdeku/palyazat internet címről.)A pályázatokat a Polgármesteri Hivatalnak (2092 Budakeszi, Fő utca 179.) postai úton kell megküldeni vagy a hivatal ügyfélszolgálatán, zárt borítékban kell leadni. A borítékon fel kell tüntetni:- a pályázat megnevezését: Járdaépítés 2019
    – a pályázó nevét, címét vagy a pályázó közösség megnevezését és a képviselő nevét, címét.
  5. A pályázatok benyújtási határideje: 2019. június 11. (kedd) 12:00
  6. A pályázatok elbírálása: A pályázatokat Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete bírálja el.
  7. Elbírálási határidő: A beérkezett pályázatok elbírálási határideje: 2019. június 27.
  8. A pályázatok elbírálásának szempontjai: a. a tervezett gyalogjárda várható forgalma,
    b. a tervezett járdaépítés költsége,
    c. a tervezett járda hossza,
    d. a tervezett járdaépítésben résztvevők száma,
    e. a tervezett járdaépítéssel érintettek száma,
    f. városfejlesztési és városrendezési szempontok.
  1. A támogatás alapja, módja, mértéke, a felhasználás feltételei:

    a. A járdaépítésre és/vagy járdafelújításra a sikeres pályázók az Önkormányzattal járdaépítési társulást hoznak létre.
    b. A társulás tagjaként az Önkormányzat a költségvetésben erre a célra elhatárolt járdafejlesztési keretének terhére pénzbeli támogatást nyújt.
    c. Az adott pályázatra vonatkozó támogatásként a járdaépítés- és felújítás munkadíját és egyéb költségeit – az anyagköltség kivételével – Budakeszi Város Önkormányzata biztosítja. A kivitelezést a BVV Kft. végzi.
    d. A pályázók pályázati önrészként biztosítják az adott járdaszakasz építéséhez vagy felújításához szükséges, a BVV Kft. által egységesen beszerzendő építőanyag költségét. A fizetendő összeg kiszámításának módja: a pályázattal érintett járdaszakasz területe m2-ben, szorozva a fajlagos anyagárral – bruttó 2.500,- Ft/m2-rel.
    e. A támogatás a bírálati szempontoknak való megfelelés és a 8.b. pontban meghatározott keret függvénye.
    f. A járdaépítéshez a meghatározott támogatáson felül – bármely okból felmerülő többletigény esetén – további támogatás nem adható.
  2. Műszaki feltételek: A járdaépítés- és felújítás feltételeiről szóló műszaki tájékoztató átvehető a Budakeszi Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán, vagy letölthetők a https://hirmondo.budakeszi.hu/kozerdeku/palyazat internet címről.
  3. Közműegyeztetés: A közműegyeztetést a Polgármesteri Hivatal végzi.
  4. Műszaki átvétel: A megépített járdaszakaszokat a Polgármesteri Hivatal szakemberei ellenőrzik.
  5. Amennyiben a járdaépítés vagy járdafelújítás a társulás tagjai által közösen meghatározott időponton túl, a pályázónak felróható okból, nem, vagy nem a műszaki és gazdasági feltételeknek megfelelő módon valósul meg, a pályázó a támogatást köteles az Önkormányzatnak 60 napon belül visszafizetni.
  6. A gyalogjárda-építési támogatás a járdán túlnyúló gépkocsi-behajtók kiépítéséhez nem használható fel! Gépkocsi behajtó építési igény esetén az ingatlantulajdonos a BVV Kft-vel – az általuk készített egyedi árajánlat alapján – külön szerződést köthet a megépítésére vonatkozóan.

 

A pályázattal kapcsolatos egyéb tudnivalók, információk a https://hirmondo.budakeszi.hu/kozerdeku/palyazat honlapcímen, vagy telefonon a 06/30-903-32-26  Nagy-Kalló Szilvia ügyintézőtől kaphatók.

mellékletek letöltése:

Budakeszi 2019. április 25.

Budakeszi Város Önkormányzata
képviseletében

dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia
polgármester

Megosztom a cikket