Dráma a 222-esen

Vagy inkább: szomorújáték. Szereplők: egy fiatal lány, egy idős néni, bottal; buszsofőr, utasok. Történik: csütörtökön délután. A buszon kevesen utaznak, még nem érkezett el a délutáni csúcs ideje, a járat rövidesen eléri a Honfoglalás sétánynál a végállomást. Az utolsó előtti megállónál, a boltnál a néni jelez. A fiatal lány az első ablaknál áll. A busz megáll a megállóban. Hirtelen és teljesen váratlanul hangos kiabálás üti meg az utasok fülét:

 

? Nem fogok tudni leszállni! Takarodj innen!

Mindenki a nénit nézi, vajon mi történhetett?

? Mondom: takarodj! ? kiabál tovább. A lány az ablakhoz simul, egy komplett katonai őrjárat is elférne mellette kettes oszlopban, de a néni nem tágít:

? Nem érted? Takarodj innen! ? és ütésre emeli a botot. Egy férfi előre siet, segíteni már nem tud, ami ezek után szóváltás címén következik, az pedig nem tűr nyomdafestéket. A néni valahogy csak leszáll, a szájából fogyhatatlanul ömlik a szidalom. A másik szereplő, a lány néma. És néma jó néhány döbbent utas. Az indulat kavarog, és azt hiszem, kevesen tudják, mit kellene ilyenkor tenni. Én sem tudom. Egy kétéves fiú még órák múlva is hajtogatja:

? Néni, bottal! Kiabált!

?Tegnap a 222-esen egy idősebb hölgy bottal támadt fiatal utastársára ? írhatná a rendőrségi híradó, ? Az akciót hangos szóváltás követte, szerencsére senki sem sérült meg.? Anyagi kár nem esett, a lelki sérülés mértéke pedig felbecsülhetetlen ? teszem hozzá gondolatban.

És mi lenne, ha másképp alakul a rendezés? Mondjuk, a másik főszereplő nem egy védtelen lány lenne, hanem egy kigyúrt, rosszkedvű izomkolosszus, akinek aznap mondtak fel? Vajon venné a néni a bátorságot egy hasonló akcióra? Ha igen, a leszállás biztosan rövid úton megoldódna, a kettétört bot után nagy ívben repülne. Bevallom: sajnálnám. De az első verzió megtekintése után nem biztos, hogy maradéktalanul és őszintén elítélném azt, aki így segítene neki.

Nem lehetne az eredetit kicsit máshogy hangszerelni? Kezdjük onnan, hogy a néni jelez, le akar szállni. Az új szövegkönyv szerint:

– Elnézést ? kezdene bele ?, le szeretnék szállni! Kicsit nehezen mozdulok, megkérhetem, hogy segítsen?

A lány rámosolyogna:

? Természetesen!

A karjáért nyúlna, lesegítené, a kezébe igazítaná a botot ? ami nem fegyver lenne, hanem támasz ?, és mosolyogva válnának el. A kétéves kisfiú még órák múlva is hajtogatná:

– Néni, bottal! Mosolygott!

 

Mechler Anna

Megosztom a cikket