Könyvajánló

LOVRANITS JÚLIA VILLŐ: Bajban az öreg tölgy

Ez a könyv ízig-vérig ismereteket átadó történetet tartalmaz, mégsem vesz-szük észre, mikor olvassuk, csak később döbbenünk rá, mennyi fontos tudásra tettünk szert. Mármint a felnőttek, a gyerekek, hitem szerint, élvezettel olvassák, hallgatják, és a történet végére észrevétlen megtudnak egy halom dolgot a természetről, a madarakról, a természetvédelemről.

Bodza, az alsó tagozatos kislány, és éppen nyugdíjba készülő, nagyon eleven gondolkodású és vidám nagymamája egy természetet bemutató fotópályázatra gyűjtenek anyagot, mikor észreveszik, hogy bajban van az „öreg” tölgy. Ezt a fát nem sokkal a nagymama születése előtt ültettek, tehát még nem is öreg a fák várható életkorát tekintve, csak szépen megnőtt. Nyomban segítségére sietnek. Hogy hogyan, megtudhatjuk, ha elolvassuk az olykor vicces, mindenképp vidám történetet.

A könyvön sorozatcím is van, Bodza, a természetmentő 1. Ez azt sugallja, hogy lesz még folytatása. Valóban, megjelent már a 2. kötet: Bűntény a Sas-hegyen címmel. Várjuk a következő köteteket a biológus és író Lovranits Júlia Villőtől. A könyv megkapta Az év természetvédelmi gyermekkönyve címet.

Ádám Éva • könyvtáros

 

Megosztom a cikket

BORVENDÉG ZSUZSANNA: A kádári Magyarország titkos élete

Borvendég Zsuzsannát sokszor lehet látni mostanában a televízió történelemmel foglalkozó beszélgetős műsoraiban. Kíváncsivá tettek ezek a beszélgetések, milyenek lehetnek a könyvei? A szerző a Pázmányon (PPKE BTK) szerzett történészi diplomát, majd elvégezte az egyetem Állam- és Jogtudományi Karát, a PPKE BTK doktori iskolájában védte meg disszertációját 2016-ban, melynek címe: Újságírók és külkereskedők a Kádár-rendszer hírszerzésében. A hidegháború időszakában
a magyar titkos ügynökök nagyon fontos szerepet játszottak. Sikeres tevékenységük fedésében egy rejtélyes pénzügyi-gazdasági hálózat is kiépült a hetvenes-nyolcvanas évekre: létrejött a vadszocialista offshore-birodalom. E hálózat termelte ki a titkosszolgálat tevékenységére szükséges fedezetet, de közben hatalmas vagyonok vándoroltak az ebben résztvevők zsebébe is. A kötetben elsőként a Magyar Idők hasábjain megjelent cikksorozatot olvashatjuk. A kötet második darabja a korábban már megjelent Újságírásnak álcázva c. írás. Megtudhatjuk, miként vett részt a MÚOSZ az ország vagyonának megcsapolásában, és milyen feladatokat kapott a KGB fedőszervétől. A politikában kevésbé jártasok számára döbbenetes tények tárulnak fel. De politikához jól értők számára is érdekes lehet a kötet.

Ádám Éva • könyvtáros

Megosztom a cikket

Cserépdarabok az életemből

A budakeszin élő dr. Ungor Károly, a Fővárosi Szent János Kórház Fül-Orr-Gége Osztályának nyugalmazott szakorvosa Cserépdarabok az életemből címmel rövid novellákat, karcolatokat, anekdotákat tartalmazó kötetet jelentetett meg magánkiadásban.

A kötet ajánlójában így fogalmaz: „Az agyunk okos-emlékező asztalán az egyik végén feljönnek az új és újabb események, történetek, felfedezések, de a másik végén a feledésbe potyognak lefelé, ha nem kerülnek át írásba…, mert a gondolat éppoly illékony, mint a szó, … elszáll… Ezek a sziporkák, anekdoták kerültek ide így az életemből, humorral ízesítve és tartósítva »vegyesfelvágottként«, mindenki fogyasztására tálalva. Jó étvágyat! Jó szórakozást! Szerencsés vagyok: hivatásom volt a hobbim, és a magánéletemmel megbonthatatlan egységben voltak.”
Ebből a kötetből közlünk a továbbiakban rövid írásokat – íme az első!

Megoldás
Egyik rendelésemen 20-as éveiben járó, mozgékony, inkább izgága fiatalember ült be a székbe. A bal fülére volt panasza, de hiába próbáltam belenézni a hallójáratába, mindig elmozdult. Márpedig ha ő 2-3 centiméterrel elfordult, az nekem azt jelentette, hogy egyáltalán nem lehetett belátni a lyukba, így áll and óan újra be kellett állítanom a fejét, de abból is elmozdult újra.
Kezdett idegesíteni a dolog, mert sokan vártak még odakint, aztán mentő ötletem támadt. Szóltam Margitkának, az igen jól megtermett, dúskeblű asszisztensnőmnek, hogy ugyan már, fékezze meg ezt fürge, örökmozgó csikót! Annak meg több se kellett, a fiú mellé állt, elkapta a fejét és úgy beszorította a két szépen megtermett halma közé, hogy a srác alig kapott levegőt, szinte beleájult a helyzetébe. Alapos kezelés után biztattam:
– No, azonnal meg is vagyunk, egy kis türelem még! – szóltam, mire a fiú nagyot sóhajtott, és megszólalt szomorúan a félig aléltságában:
– Drága doktor úr! Ne siessen! Csinálja csak nyugodtan! Ráérek! Nagyon jól érzem itt magam!

Megosztom a cikket

EDITH EVA EGER: Az ajándék – 12 életmentő lecke

A szerzőnek 2017-ben megjelent A döntés című könyve igazi bestseller lett. Jelenleg is 4 előjegyzés van rajta… Így először a frissen megjelent és beszerzett könyvét nyílt alkalmam elolvasni, ez is páratlan élményt nyújtott. A magyar származású amerikai szerző kamaszlányként túlélte Auschwitzot. A háború után kivándorolt Amerikába, és klinikai pszichológus lett.

Amikor másoknak próbált segíteni a traumáikat feldolgozni, rájött, hogy még évtizedek múltán sem sikerült a haláltáborhoz kötődő saját traumáit feldolgozni. 12 konkrét érzést, lelkiállapotot sorol fel, amelyek természetesen indokoltak az átélt szörnyűségek után (mindig konkrét történeteket ír le a saját praxisából, természetesen a neveket megváltoztatva), de egy idő után a tragédiát átélt embert zárják börtönbe.

A következő „börtönökről” szól a 12 fejezet: áldozatlét, az elkerülés, az önfeladás, a titkok, a bűntudat és a szégyen, a feldolgozatlan gyász, a merevség, a neheztelés, a bénító félelem, az ítélkezés, a reménytelenség, a meg nem bocsátás. Mindegyiknél leírja, hogyan lehet továbblépni, ami természetesen sosem jelenti a megtörtént bűn relativizálását vagy a trauma elfojtását. Szinte minden fejezetben hoz példákat a személyes életéből is. Megrendítő olvasmány.

Szőts Dávid

Megosztom a cikket