Egyházi hírek

?Istent dicsőítsük tettel!? Budakeszi tetején ? látogatás a templomtoronyban

A Havas Boldogasszony-templomba volt hivatalos Budakeszi polgármester asszonya, dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia.  A vendéglátó Szeleczky Csaba diakónus, Szabó Lőrinc kántor és Mészáros György volt. A magasból csodálatos a kilátás, de lényegesebb ennél, hogy a látogatás maradandó lelki élményt jelentett. A katolikus templom, amelynek sziluettje látható Budakeszi címerében, természetesen nemcsak mint épület jelentős a település életében, hanem az a szellemiség, amit kisugároz: ez az igazán fontos.

(tovább…)

Megosztom a cikket

A szeretet nagykövetei

Szeptemberben ünnepelte fennállásának 110. évfordulóját a budakeszi baptista gyülekezet. Az egész napos rendezvénysorozat délutáni alkalmán a Széchenyi utcai imateremben a gyülekezeti tagok, a meghívott vendégek és valamennyi érdeklődő jelenlétében felelevenítették a gyülekezet múltjának nevezetesebb pillanatait.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Makkosi búcsú

Spányi Antal megyés püspök a Fogolykivátó Búcsú keretében szentmisét tartott a makkosmáriai templomkertben, mely zsúfolásig megtelt a hívekkel. A püspök úr köszöntött mindenkit, aki ezen a mai szép napon felkerekedett, és felkereste Máriának ezt az ősi zarándokhelyét, hogy ? Mária életét szemlélve ? valamiféle eligazításban részesüljön, és Mária oltalma alatt rátaláljon a helyes irányra, mely elvezet bennünket arra az életre, amely után minden ember vágyódik: békében, szabadon, boldogan, a lelkiismeret szavának engedelmeskedve járhassuk életünk útját.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Megkeresztelték

Szeptember 1-jén Szeleczky Csaba tisztelendő úr megkeresztelte r.kat. egyházközségünk új tagját, Siffel Sámuelt. Népes családja kísérte a kisfiút erre a nagyon szép családi ünnepre a Budakeszi plébániatemplomban tartott szertartásra. Jó egészséget és Isten szeretetével kívánunk boldog életet neki és szüleinek, valamint családjának!

(tovább…)

Megosztom a cikket

Bérmálkozók figyelem!

Bérmálkozói előkészület indul októberben a 10-edikes, és annál idősebb korosztály számára. Szeretettel várjuk azokat, akik bérmálkozni szeretnének, előzetes megbeszélésre szeptember 18-án, kedden 18 órára a plébánia hittantermében.

Megosztom a cikket

Budakeszin a Fekete Madonna

A földrészeken átívelő életvédő zarándoklat a częstochowai Fekete Madonna hiteles másolatával szeptember 13-án, 21 óra után, 1,5 óra késéssel érkezett Budakeszire. A Katolikus plébániatemplomban az egybegyűltek türelemmel várakoztak. A liturgiát Szilágyi Szabolcs tartotta.

(tovább…)

Megosztom a cikket