Budakeszi egy részén már nem bírja a napelemek termelését az elektromos hálózat
Január óta Makkoson egyre több, hálózatra kötött elektromos készülék „füstöl el”. A hibákat az E.ON hivatalos mérésekkel is igazolta. Alapvetően a konnektorból érkező áram feszültségének határértékeken túli ingadozása okozza. A hiba kijavítására az E.ON ígéretet tett.
Az E.ON megerősítette, hogy a feszültségingadozást a háztáji napelemek okozzák. Ennek oka az ilyen egységek robbanásszerű terjedése: míg Budakeszin 2020-ban 140, 2025-ben 782 lakossági napelemet telepítettek.
A berendezések bizonyos időszakokban oly mértékben meg tudnák emelni a hálózati feszültséget, ami már veszélyezteti az elektronikai eszközöket; ilyenkor a naperőművek védelmi rendszerei beavatkoznak és korlátozzák a hálózati kitáplálást. Az érintett körzetben emiatt jelenleg nem is engedélyeznek új napelemes csatlakozást. De csak indokolt esetben tiltanak és folyamatosan dolgoznak a feloldáson. Az E.ON Hungária Csoport idén 36,5 milliárdot fordított erre a célra.
Az érintett zárolt körzetben már végeztek trafóbővítést, aminek nyomán a feszültségingadozás részben megoldódott