Budakeszi búcsú

Augusztus 8-án ünnepeltük templomunk születésnapját. Búcsú volt Budakeszin kirakodóvásárral, körhinta nélkül, de hagyományos népi játékokkal a Szent László-ház udvarán. Mint minden évben, nagy sürgés-forgás fogadta a misére érkezőket. Az udvaron már fortyogott az ebéd, gyűltek a sütemények, mint az egy valamire való születésnapon illik.
A misén meghallgathattuk Havas Boldogasszony történetét, és templomunk védőszentjéhez szóltak a Hagyományőrző Asszonykórus Mária-énekei is. A fürge lábú hívek élvezhették a mise végén már hagyományos nyári havazást.
A lelki megtisztulás után a fúvószene adta a hangulatot, és amíg a zenészek szusszantak, a Hagyományőrző Vegyeskar kedveskedett egy dalcsokorral az egybegyűlteknek. Jóízű falatozás közben jóízű beszélgetés következett, kellemes zeneszó mellett. Jó volt az ismerős arcokat látni, és fájó volt szembesülni az elmúlt év veszteségeivel.
Köszönjük a szervezést az egyházközösségnek, a Hagyományőrző Körnek és a Német Önkormányzatnak, valamint a fúvószenekar lelkes fiataljainak a közreműködését.

Krizsán Edit kórusvezető

 

Budakeszi Hírmondó 2021 augusztus

Megosztom a cikket