Author: Sükösd Levente

Szigorodtak a városházi házasságkötések szabályai

A veszélyhelyzetre való tekintettel az önkormányzat üléstermében tartandó házasságkötések során az anyakönyvvezetőn, a házasulókon, házassági tanúkon és a tolmácson kívül maximum további 5 fő vehet részt. A terem kizárólag a házasságkötés idejére vehető igénybe, a szertartást követően azt haladéktalanul el kell hagyni.

A polgármesteri utasítás a Polgármesteri Hivatal egész területére vonatkozik és március 18-án, 17-órától lépett hatályba.

Megosztom a cikket

Továbbra is változatlan az agglomerációs “kék” buszok menetrendje

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megrendelésében Budakeszire közlekedtetett „kék” agglomerációs járatok továbbra is az alap menetrend szerint közlekednek. Ha késések miatt zsúfoltság fordul elő a vonalakon, az valószínűsíthetően valami forgalmi akadály miatt jelentkezik és nem a járatok ritkítása miatt.

Megosztom a cikket

Tovább

Megemlékezés a budakeszi németek kitelepítéséről

A Városháza falán elhelyezett emléktáblánál koszorúzással emlékeztek az 1946. március 19-25-e között történtekről. Hetvennégy évvel ezelőtt ekkor került sor a budakeszi németek Németországba történő kitelepítésére. A szomorú eseményekre emlékezve ma közösen koszorúzott Schrotti János a német önkormányzat elnöke, dr. Győri Ottilia polgármester, ‘Sigmond Bertalan alpolgármester, Bakács Bernadett önkormányzati tanácsnok, és Disztós Dóra, az önkormányzat jogi képviselője.

Megosztom a cikket

Tovább

A távoktatást segíti a Virtuális Erőmű Program

A VEP egy regisztrációval ingyenesen elérhető, az Oktatási Hivatal által jóváhagyott digitális fenntarthatósági tananyagokat és pályázatokat, versenyeket nyújt alsós, felsős és középiskolai korosztályok számára. A Program webináriumos formában részt vesz a tanárok felkészítésében is. Az ingyenes tananyagok az alábbi weboldalon elérhetőek: www.mi6.hu/verseny

Megosztom a cikket

Tovább

Rendkívüli BÖT ülés a Városháza udvarán

A koronavírus miatt érvényben lévő veszélyhelyzetre tekintettel távszavazással hoz határozatokat a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás. Erről döntöttek az érintett települések polgármesterei rövid ülésükön, amelyet a Budakeszi Polgármesteri Hivatal udvarán tartottak.

Megosztom a cikket

Tovább

Levélben fordult a lakossághoz dr. Győri Ottilia polgármester

VESZÉLYHELYZETTEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ

Kedves Budakesziek!

A koronavírus terjedésének lelassítása most a legfontosabb feladat, ezért előfordulhat olyan élethelyzet, amivel még sokunk nem találkozott. Kérem, fogjunk össze, és mutassuk meg, hogy a Budakeszin élő emberek figyelnek egymásra és segítik egymást a bajban! Természetesen polgármesterként a hivatali eszközökkel, magánemberként pedig az összes létező feladat elvállalásával próbálok én is tenni azért, hogy szeretett városunkat elkerülje a vírus. Az alábbiakban tájékoztatom Önöket azokról az intézkedésekről, amelyek minket, budakeszi lakosokat érintenek.

Megosztom a cikket

Tovább

NAV: 8 helyszínen szünetel az ügyfélfogadás Pest megyében

Március 17-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának dabasi, nagykátai, ráckevei és szigetszentmiklósi kirendeltségein, valamint a gyáli, pilisvörösvári, szentendrei, szobi Kormányablakokban működő NAV-ablakokban határozatlan ideig szünetel az ügyfélfogadás.

Megosztom a cikket

Tovább

K.A.P.: Maradok. Itthon.

A Karinthy-gyűrűs magyar humorista, író, a hazai stand-up comedy egyik képviselője, budakeszi lakos Kovács András Péter is beszállt a Maradj otthon! vírusellenes kampányba. Érdemes megfogadni a tanácsát! Példamutató kiállás.

Megosztom a cikket

Tovább