8.00?20.00 Ügyfélbarát nyitva tartás Budaörsön

Az országban elsőként Pest megyében valósul meg kirendeltségen lévő okmányirodában a 8-tól 20 óráig való nyitva tartás. Budakeszi után Budaörsön májustól minden munkanapon reggeltől estig várják az ügyeiket intézni kívánó állampolgárokat.

 

 

Az ország és a főváros viszonylatában is élen jár újra Pest megye. Mint ismeretes február óta a megye valamennyi járási székhelyén ügyfélbarát nyitva tartással, minden hétköznap 8 és 20 óra között várják az okmányirodák az ügyeiket intézni kívánó lakosokat. Most pedig májustól a budaörsi ügyfelek érdekében a Pest Megyei Kormányhivatal úgy döntött, hogy a járási hivatal budaörsi kirendeltségének okmányirodája is 8-tól 20 óráig várja mindennap az ott élőket.

 

Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott a kezdeményezés kapcsán kiemelte, az új ügyfélbarát nyitva tartással az élethez szeretnék igazítani a szolgáltatást, vagyis a budaörsieknek ne kelljen szabadságot kivenniük ahhoz, hogy ügyeiket elintézhessék.  ?Budaörs a legnagyobb olyan Pest megyei település, ahol kirendeltség működik, így igény merült fel arra, hogy kibővítsük az ügyfélfogadás idejét, hogy az ügyintézés egyszerűbb és kényelmesebb legyen. Az egyszerűsödési folyamat pedig a településen az év végéig felálló Kormányablakkal ér célba, ahol egy helyen, gyorsan el lehet majd intézni minden állammal kapcsolatos ügyet.? ? hangsúlyozta Tarnai Richárd, és hozzátette, Pest megyére egyre kevésbé lehet csupán vonzáskörzetként tekinteni, hiszen az itt élők mostantól ugyanúgy el tudják ügyeiket intézni lakóhelyük közelében, mint például a fővárosban.

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket