Get Adobe Flash player

Látogatóink

2010. november 20. óta
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa680
mod_vvisit_counterTegnap988
mod_vvisit_counterEz a hét2747
mod_vvisit_counterMúlt hét10052
mod_vvisit_counterEz a hónap18349
mod_vvisit_counterMúlt hónap30840
mod_vvisit_counterÖsszesen3497455

Online látogatók: 24
Az Ön adatai: 54.198.41.76
,
Mai nap: 2018 aug. 15.

Adalékok budakeszi közlekedéstörténetéhez

A 18. században Budakeszit és Budát több út is összekötötte. A mai Budakeszi út mellett több erdei út is használatban volt. Kezdetben a két település közti közlekedés alapvetően egy irányban valósult meg. A helyi svábok számára a 18. században a szomszédos nagyváros a megélhetést biztosította, a budai és a pesti polgárok számára viszont Budakeszi ekkor még érdektelen, így nem is nagyon jönnek ide.

 

 

 

Budakeszi határai és úthálózata 1778-ban

Első adatunk arról, hogy budakesziek Budára járnak, 1739-ből származik. Ekkor Budakeszit a pestisjárvány miatt karantén alá helyezték, és az összes Budára vezető utat lezárták. Ennek ellenére a budakeszi svábok megjelentek a budai hetivásáron. Ez akkor vakmerő tettnek bizonyult, hiszen aki megszegte a szigorú előírást, és a karantén alá vont településről kimerészkedett, annak büntetése halál volt. Erre az út mentén elhelyezett akasztófák is figyelmeztették az engedetleneket. Innen ered, hogy az egyik Budára vezető út környékét sokáig Galgenpless-nek (?akasztófa dűlő?) is nevezték.

 

 

A mai Budakeszi út mentén a pestisjárvány

emlékeként sokáig egy akasztófa állt

Ekkoriban a közlekedés még egyértelműen gyalogosan történt, ritkábban lovas kocsikkal. Már csak azért is, mert a Budára érkező kocsiknak (amelyek csak a mai Budakeszi úton tudtak közlekedni) vámot kellett fizetniük a Laszlovszky majornál (mai János kórház környékén.) E vámhely közkeletű neve ?budakeszi vám? volt, később a pénzszedő hely a Szépjuhásznéhoz költözött a 20. század elején.

 

 

 

 

 

 

 

 

Társaskocsi- végállomás a Fő téren,

a háttérben a de Ponte üzlettel

A fővárosi polgárok a 19. század közepétől kezdik felfedezni Budakeszit. Híre megy, hogy szép falu, jó a levegője és kiváló kirándulóhely. Egyre többen érkeznek kirándulók ? természetesen gyalogosan ?, de már sokan bérkocsikkal járnak a településre, azután ebédelnek egy jót, és hazamennek. Mint ahogy azt Mikszáth Kálmán a ?Réthy bátyánk?-ról című anekdotájában írja is: ?Farkas [?] bérkocsit fogadott s a megjelölt napon kihajtatott Budakeszire. Jó ebédet rendelt két személyre, s várta ismeretlen ?Ő?-jét.?

 

 

 

 

Az omnibuszok egyik pihenőhelye,

a Szépjuhászné vendéglőnél

Ahogy közeledünk a századforduló felé, egyre többen érkeznek hosszabb időre Budakeszire. Mivel a bérkocsik nem tudják már teljesíteni a megnövekedett forgalmat, 1870-ben megalakul a Budakeszer Omnibus Aktiengesellschaft. Az omnibusztársaság Budakeszi székhelyű, tulajdonosai budakeszi polgárok. Egy évvel később alapítják a Budakeszi ? Budai Társaskocsi Részvénytársaságot, szintén Budakeszi székhellyel. Ezt követően sorra alakulnak omnibusztársaságok. A legismertebbek közülük a Reich Ferenc- és a de Ponte Gergely-féle társas kocsik voltak. Az omnibuszok befogadóképessége 10-12 fő, a menetidő másfél óra volt, és eleinte kétóránként indultak a járatok. A 20. század elején a de Ponte-féle omnibuszok csúcsidőben már negyed órás időközönként jártak. Érdekes, hogy hegymenetben olcsóbb volt a viteldíj, mint völgymenetben. A budapesti végállomás a mai Széna térnél, a budakeszi végállomás a Fő térnél volt.

Deponte Gergely omnibuszainak

menetrendje 1903-ban

A rengeteg omnibuszjárat ellenére még az 1890-es években is sokan gyalogszerrel érkeznek Budakeszire, mint például a méhészszövetség tagjai egy kirándulásuk alkalmával. A budakesziek továbbra is gyalog jártak Budapestre, a legritkább esetben vették igénybe az omnibuszszolgáltatást, amelynek minősége egyébként nem volt kifogástalan. Erről tanúskodik egy korabeli újságcikk is, melynek írója is felszállt a Budakeszire tartó omnibuszra 1893-ban. A hangulat kedvéért adjuk át a szót neki, és gondolatban mi is szálljunk fel arra az omnibuszra:

 

?Annyira kedélyes Budakeszre omnibuszon járni, hogy alig lehet helyet kapni rajta. Tömegesen rohanják meg az utasok a kocsikat s az a boldog, akinek a helye kerül [?] Az indulás ideje elérkezett. Örömmel konstatálja ezt az omnibusz belsejében már mintegy másfél óráig várakozó tiz pasasér (utas). Egyik közülök figyelmezteti is a tarisznyáját igazgató sváb kocsist, aki biztató bizalmaskodással egykedvűen feleli:

Glei? geh mer schon! (Mindjárt megyünk már!)

Végre felül a bakra a kocsis [?]

Gyia, gyia ? hangzik a sváb nógató szava. Valahára hát megyünk. [?] Kocsink a Budakeszi úton halad, már oly közelnek tűnik a Szent János-hegy hozzánk, [?] míg végre a Leyer kocsmához nem ér az omnibusz. Megállnak a lovak, és egy negyed óráig el sem indulnak, ha mindjárt tova is akarják hajtani őket. Hja, a szokás rabjai! Mert a kocsis minden fordulónál itt szokta torkát negyed óráig nedvesíteni az árpa levével. Egyszerre megindulnak a lovak ? a kocsis nélkül. Elmúlt a negyedóra, de a sváb ma hosszabb ?rasztot? szeretett volna tartani. A kocsis káromkodva fut kocsija után és fölugrik a bakra. [?] Az utolsó erdőkanyarulatnál vagyunk. Itt ékeskedik a fő- és székváros hármas jelzőtáblája, kis távolságban egymástól. Az egyiken a ?Budakész?, a másikon a ?Budakeszi?, a harmadikon a ?Budakesz?[1] áll. Nyilván három pártra szakadt a bölcs városi tanács, s nem tudták eldönteni, hogy tulajdonképpen mi is a neve a helységnek. S miután egyik párt sem engedett, mind a három névre csináltattak jelző-táblát. Pedig felesleges volt jelezni, hogy merre van Budakesz. Mikor odaér az ember, ahol nincs öntözve az országút[2], és a lovak fehér porfelleget csapnak, ott már a budakeszi határban vagyunk s pár percz múlva a kies fekvésű falu első házánál megáll az omnibusz, s megtörve bár, de fogyva nem száll ki a picike babát tartó útitársnőnk és utána mi is valamennyien.?


Egy budakeszi magánbusz

A benzinmotoros járművek megjelenésével új korszak köszöntött be a két település közti közlekedésben. Néhányan személyautót vásároltak, mások nagyobb autókkal magánbuszként furikáztak Budakeszi és Budapest között. Az első magánbusz-járatokat 1911-ben engedélyezték. A budapesti végállomásuk a Szarvas Gábor utca Zugligeti út találkozásánál lévő villamosmegállónál, míg a budakeszi végállomásuk a Fő téren, a társas kocsi végállomásánál volt.

Az egyik első személygépkocsi-tulajdonos,

Motschnek János és Mercedese 1926-ban

A magánbuszok gyorsabb, kényelmesebb szolgáltatást nyújtottak, mint a társas kocsik, így azok kiszorultak a piacról. Budakeszin 1930 előtt már fél tucat vállalkozó indított buszokat a fővárosba. A jól jövedelmező vállalkozásokat sorscsapásként érte, hogy 1932 nyarán elindították az első 22-es jelű BART járatot Budakeszire, a magánbusz-járatok engedélyét ezzel egyidejűleg pedig visszavonták.

 

Gellér Dávid

 


[1] Budakeszi a település hivatalos neve, a Budakesz vagy Budakész pedig a svábok által használt név volt.

[2] A fővárosban 1870-ben közegészségügyi okból elrendelték az utak locsolását, e rendelet természetesen Budakeszire nem vonatkozott, ezért voltak porosak az utak.