Budakeszi, mint járási központ
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a járási rendszer kialakításáról szóló elképzeléseit, miszerint Budakeszi járási székhelyhez tartozna: Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Herceghalom, Nagykovácsi, Páty, Remeteszőlős, Telki, Törökbálint és Zsámbék.
Országosan 168 járás, Budapesten pedig hét úgynevezett körzet létrehozását tervezik. A kormányhivatalok járási hivatalainak legfontosabb feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása lesz, minden magyarországi állampolgár számára elérhető közelségben és magas minőségben. A járások és járási (körzeti) kormányhivatalok a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként kezdhetik meg működésüket 2013. január 1-jével.
Az Országgyűlés elé várhatóan 2012 februárjában kerül a törvényjavaslat, a járási székhelyeket és illetékességi területet meghatározó Kormányrendeletet pedig várhatóan június végén fogadja el a Kormány.
A járások kialakításáról tavaly szeptemberben döntött a kormány, a közigazgatás átfogó, a közjót szolgáló átalakításának, a Jó Állam kialakításának egyik fontos állomásaként. A cél olyan modern kori járások kialakítása, melyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás létrejöttéhez.
A járási rendszer kialakításának szakmai előkészítését kutatóintézeti szakmai tanulmány előzte meg. A kutatási tapasztalatok, valamint az előzetes egyeztetések alapján alakította ki a KIM a járások számára vonatkozó javaslatát, amelyet egyeztetett a fővárosi és megyei kormányhivatalokkal.
A kialakítás alapelve a gyors és könnyű hozzáférés biztosítása az államigazgatási szolgáltatásokhoz, a létező ügyintézési helyszínek megőrzése, a területi államigazgatási szervek illetékességi területeinek járási alapú rendezése, valamint a megyék határainak megőrzése.
A járások kialakítása kapcsán az a cél, hogy települések „jól érezzék magukat” ott, ahová beosztják őket, de ha ez mégsem így alakul, lehetőség lesz a járásváltásra. A települések véleményére is számítanak a most indított társadalmi egyeztetés során.
A járások kialakításánál érvényesíteni kívánt legfőbb cél a területi államigazgatás újjászervezése kiemelkedő elemének megvalósítása, az államigazgatás jelenleg körzeti, helyi szinten működő szerveinek járási szintű integrálása, az önkormányzat és államigazgatási feladat- és hatáskörök szétválasztása, az identitásra, a közösségépítésre, a településszerkezeti adottságokra és a szakmai teljesítőképességre alapozott, hosszú távon stabil járás létrehozása.
Ennek alapján a járási kormányhivatalokhoz kerülnek a jegyző - kivételesen a polgármester, illetve a polgármesteri hivatal ügyintézője - hatáskörébe tartozó államigazgatási, valamint a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szervei kistérségi kirendeltségeinek, ügyfélszolgálatainak, irodáinak feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkársága elkészítette a járások kialakításáról szóló tájékoztatót, valamint a járási székhelyek és a járásokba tartozó településekre vonatkozó javaslatot.
|
113. |
Pest megye |
Budakeszi |
Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Herceghalom, Nagykovácsi, Páty, Remeteszőlős, Telki, Törökbálint, Zsámbék |
|
114. |
Cegléd |
Abony, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Dánszentmiklós, Jászkarajenő, Kocsér, Kőröstetétlen, Mikebuda, Nagykőrös,Nyársapát, Tápiószőlős, Törtel, Újszilvás |
|
|
115. |
Dabas |
Bugyi, Dabas, Hernád, Inárcs, Kakucs, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Tatárszentgyörgy, Újhartyán, Újlengyel |
|
|
116. |
Dunakeszi |
Csomád, Dunakeszi, Fót, Göd, Mogyoród |
|
|
117. |
Érd |
Diósd, Érd, Pusztazámor, Sóskút, Százhalombatta, Tárnok |
|
|
118. |
Gödöllő |
Aszód, Bag, Csömör, Dány, Domony, Erdőkertes, Galgahévíz, Galgamácsa, Gödöllő, Hévízgyörk, Iklad, Isaszeg, Kartal, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa, Őrbottyán, Pécel, Szada, Tura, Vácegres, Váckisújfalu, Vácszentlászló, Valkó, Veresegyház, Verseg, Zsámbok |
|
|
119. |
Gyál |
Alsónémedi, Ecser, Felsőpakony, Gyál, Ócsa, Vecsés |
|
|
120. |
Monor |
Bénye, Csévharaszt, Gomba, Gyömrő, Káva, Maglód, Monor, Monorierdő, Nyáregyháza, Péteri, Pilis, Üllő, Vasad |
|
|
121. |
Nagykáta |
Farmos, Kóka, Mende, Nagykáta, Pánd, Sülysáp, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tóalmás, Úri, |
|
|
122. |
Pilisvörösvár |
Perbál, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár, Pilisszántó, Pilisszentiván, Solymár, Tinnye, Tök, Üröm |
|
|
123. |
Ráckeve |
Apaj, Áporka, Dömsöd, Kiskunlacháza, Lórév, Makád, Ráckeve, Szigetbecse, Szigetszentmárton, Szigetújfalu |
|
|
124. |
Szentendre |
Budakalász, Csobánka, Dunabogdány, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Pomáz, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Visegrád |
|
|
125. |
Szigetszentmiklós |
Délegyháza, Dunaharaszti, Dunavarsány, Halásztelek, Majosháza, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Taksony, Tököl |
|
|
126. |
Szob |
Bernecebaráti, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Kemence, Kóspallag, Letkés, Márianosztra, Nagybörzsöny, Perőcsény, Szob, Tésa, Vámosmikola, Zebegény |
|
|
127. |
Vác |
Acsa, Csörög, Csővár, Galgagyörk, Kismaros, Kisnémedi, Kosd, Nagymaros, Penc, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Rád, Szokolya, Sződ, Sződliget, Vác, Vácduka, Váchartyán, Vácrátót, Verőce |
forrás: kormany.hu
| < Előző | Következő > |
|---|































