Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: Kufa András

Budakeszin nincsenek rossz gyerekek!

A kisgyerekek számára a Mikulás-várás tényleg valós és izgalmas élmény. A gyermeki képzelőerő pedig határtalan! December 6-án délután izgatott gyerekek lepték el a művelődési központ melletti közösségi teret. Ahogy besötétedett mindenki csak a Mikulást várta. Dalokkal és mondókákkal készültek Bokor Ildikó óvó néni vezetésével. A Krampusz érkezésekor fokozódott a hangulat, egyre csak a „nagyszakállút” várták. Nagy öröm volt, hogy mindenkinek jutott a csomag mellé egy-egy kedves szó, és készülhetett közös fotó is a Mikulással. Budakeszi önkormányzata mindig is kiemelt feladatának tekintette a hagyományok ápolását, a közösségek programok szervezését. És mi lehetne hálásabb feladat, mint Városi Mikulást szervezni? A gyerekek a leghálásabb és legőszintébb közönség. Az őszinte tekintetük mindent elfeledtet velünk, felnőttekkel. Öröm volt látni a felhőtlen boldogságot az arcukon.

Köszönjük az idei évben nagylelkű helyi vállalkozások támogatását: Baritz Papír-Írószer Bt., CBA Príma Élelmiszer, Gasztvitál, Gesztenyéskert Étterem, Grafl Cukrászda, Interat, Ludwig és Pékség, Mayer szörp, Milimári Süteményműhely, Otee kft., Stadt Étterem, Stelázsi Vegyesbolt, Stulwerk Kft., Tesco, Toyota Mayer, Zsiráf Építőanyag Kft.

Másnap reggel az Önkormányzat szeretett volna még örömet szerezni a helyi lakosoknak. Így városszerte parkokba, buszmegállóba, üzletek és intézmények elé tett le tucatszám „elhagyott csomagokat”, melyek a szerencsések megtalálhattak és hazavihettek. Szeretnénk ezt hagyománnyá fejleszteni Budakeszin.

Vanó Zsuzsa

Budakeszi Hírmondó 2022. december

Megosztom a cikket

Hanuka 4. gyertya gyújtás

A Hanuka az egyik legvidámabb zsidó ünnep, mert a szabadság szelleme veszi körül – mondta a Hanuka 4. gyertyájának meggyújtása alkalmával Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija Budakeszin.
A gyertya meleget ad, mint a közösseghez való tartozás. A zsidóság családközpontú, és jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül – emlékeztetett. Az eseményt Reich Tamás és felesége, Gerő Judit szervezte.

Megosztom a cikket

Budakeszi Városkarácsony 2022

Budakeszi Város Önkormányzata és az Erkel Ferenc Művelődési Központ színvonalas rendezvénnyel készült a város polgárai számára az adventi időszakban, hogy ezzel is hozzájáruljon a meghitt karácsony előkészületeihez. A délután és az este folyamán Szabó Zsuzska Mesezenekara énekelt és táncolt a gyermekekkel, majd a Nyest a papírhajón zenekar koncertezett.

A színpadi programok mellett az előtérben a Generációk Háza kézműves játszóháza várta az alkotni vágyó gyermekeket, a művelődési központ fedett udvarán pedig a kézműves árusok mellett az önkormányzat és a művelődési központ forraltborral és meleg teával kínálta az egybegyűlteket.

A vendégek az előadások után Mechler Anna énekművész közreműködésével hangolódtak a harmadik adventi gyertya meggyújtására, majd Boros Péter református lelkész ünnepi gondolatait hallhatta a közönség. Végezetül pedig dr. Győri Ottilia polgármester gyújtotta meg a harmadik gyertyát.

Idén ismét megrendezésre került a Budakeszi Város Karácsonyi Süteménye verseny, melyre nagy örömmel vettük a versenyzők jelentkezését és bízunk benne, hogy ezt a hagyományt a jövőben is folytatni tudjuk. A süteménysütő verseny zsűrije voltak Csajbók Bálint, a Stadt Étterem tulajdonosa és Grafl László a Grafl Cukrászda képviseletében. A nyereményeket a Stadt Étterem, a Grafl Cukrászda, a Dudok Vendéglő és Rendezvényház, az Oázis Kertészet, a Budakeszi Vadaspark, az Izgiland Játszóház, a Somlai Ferenc Borháló és a Budakeszi Önkormányzat támogatták. Köszönet a támogatóknak és a résztvevőknek egyaránt.

A nyertes Nagy-Takács Ágnes lett Jó szomszédok tortája fantázianevű cukrászkölteményével. Második helyezett Somjai Miklósné Szerelmes diós süteménye, harmadik helyezett Tagyi Tamara Téli álom elnevezésű gesztenyés tortája lett. Gyermek kategóriában Németh Zselyke Csokis mignon muffinja lett a díjazott. Gratulálunk nekik.

Budakeszi Város Karácsonyi Süteménye 2022 verseny győztes süteményének története és receptje

Jó szomszédok tortája

Ez a torta Makkosmárián a Bolgár utcában született meg, Imre bácsi tiszteletére. Egész évben ontotta a kertje a finomabbnál finomabb gyümölcseit, amit velem önzetlenül megosztott, és tettünk el télire. A tortában szereplő sárgabarackot is együtt préseltük ki. Boldog vagyok, hogy ilyen utca szomszédom van, ilyet kívánok mindenkinek! Szeretném még kiemelni, hogy a közösséghez tartozás csaknem olyan fontos az egészségmegőrzésében, mint az evés, az ivás vagy az alvás. A társas kapcsolatok hiánya olyan hatással van az egészségünkre, mint napi 15 szál cigaretta elszívása. (PMID: 32950365) Legyenek nyitottak a szomszédjaikra!

Ropogós dióalap
60 g dió ♦ 30 g liszt BL55 ♦ 30 g vaj ♦ 30 g cukor ♦ kiskanál fahéj

Szobahőmérsékletű vajat összekeverjük a többi hozzávalóval, és kézzel összegyúrjuk egynemű gombóccá, és folpackba a fagyasztóba tesszük. Ha kifagyott, nagy lyukú reszelőn lereszeljük és egyenletes a sütőpapírral bélelt tortaformába szórjuk, 170 fokon 12 percig sütöm.

Diós piskóta:
140 g porcukor ♦ 50 g dió ♦ 45 g liszt BL55 ♦ 15 g méz ♦ 1,5 g sütőpor ♦ 5 db tojásfehérje ♦ 50 g étolaj

A diót ledaráljuk, összekeverjük a porcukorral, a lisztet, sütőport hozzákeverjük. A fehérjét kemény habbá verjük, majd az összes többi hozzávalót hozzáadjuk. A masszát a kisült ropogós diós rétegre öntjük, és óvatosan elkenjük. 25 perc alatt 170 fokon sütjük.

Sárgabarack betét:
300 g sárgabarack velő ♦ 100 g aszalt sárgabarack ♦ 60 g porcukor ♦ 30 gpektin

Apróra vágjuk az aszalt sárgabarackot, a velővel és a cukorral elkevert pektinnel felfőzzük, csomómentesre keverjük. Egy kisebb átmérőjű tortaformába, mint amibe a piskótát sütöttük, kibéleljük sütőpapírral, és beleöntjük. Hagyjuk megdermedni.

Köleses csokoládékrém:
150 g köles ♦ 0,5 l tej ♦ 100 g cukor ♦ egy nagy reszelt citrom héja ♦ 1 db vanília rúd magjai ♦ pici só

A kölest feltesszük főzni a tejjel, cukorral, vaníliával és a sóval, kevergetve, de olykor rátesszük a fedőt, és kb. 20 perc alatt megpuhul, akkor hozzá keverjük a citromhéját. Félretesszük kihűlni.

Csokoládé krém:
200 g étcsokoládé ♦ 100 g habtejszín (folyékony zacskós) ♦ 30 gzselatin ♦ 250 g habtejszín kemény habbá verve

Az egyik edénybe víz felett megolvasztjuk az étcsokoládét, a másikba melegítjük a habtejszínt, zselatinnal. Ha kissé rottyant egyet összekeverjük a kettőt, és hűlni hagyjuk, majd összekeverjük a köleses részhez. Felverjük a tejszínt habbá. (Ha túl meleg a köleses csokoládés tejszín, akkor a felvert tejszín összeesik, érdemes szobahőmérsékletnél összekeverni.) Érdemes állítható tortakarikát használni. Piskótát kiszedni az előző formakarikából és ráhelyezni a magasabb állítható karikát, és úgy folytatni. A piskótára a fele köleses csokoládékrémet öntsük bele, majd helyezzük rá a sárgabarack betétet, majd a másik felét is öntsük rá. Hagyjuk megdermedni.

Sárgabarack máz
100 g sárgabarack velő ♦ 10 gpektin ♦ 10 gporcukor Összefőzzük, és a megdermedt köleses csokoládékrémre öntjük.

Díszítés:
Dió félbe pucolva, hőlégkeveréses sütőben (200 fok) megsütve kb. 15 percig. Ezután könnyen le lehet húzni a héját, így egy pörkös tiszta dió íze lesz a díszítésnek.

Nagy-Takács Ágnes

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2022. december

Kedves Budakesziek!

Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Idén is városi rendezvényekkel igyekeztünk szebbé tenni az adventi időszakot. December 6-án a Mikulás fogadta a gyermekeket a közösségi téren, december 10-én pedig hagyományos karácsonyi rendezvényünkön gyermekprogramokkal, koncerttel, kézműves vásárral vártuk a budakeszieket. Süteménysütő és forraltbor főző versenyt is rendeztünk, sokan meg is kóstolták a finomságokat.

Kihívásokkal teli évet zárunk

2022 áprilisában országgyűlési választások voltak, melyek lebonyolítását szakmailag kifogásoltalanul végezték a hivatali kollégáim. Köszönöm a munkájukat, elsősorban dr. Konkoly Zita jegyző asszonynak, aki tapasztalt szakemberként február 1-én került a hivatalunk élére. Ősszel a népszámlálás lebonyolításában is részt vett a hivatalunk, több kollégánk segítette a munkát, amely novemberben sikerrel zárult. Idén kétszer annyi önkormányzati határozatot és rendeletet fogadott el a képviselőtestületünk mint 2021-ben. 2022-ben 370 önkormányzati határozat, 33 rendelet, és 49 260 ügyirat megoldásán, végrehajtásán dolgozott a hivatalunk. Önkormányzati képviselőtársaimnak pedig azt köszönöm, hogy a város fejlődését érintő számos fontos kérdésben sikerült egyhangúan döntenünk. Idén 11 rendes- és 17 rendkívüli képviselő-testületi ülést, valamint 48 bizottsági ülést tartottunk. A sok ülésre azért volt szükség, mert számos váratlan, rendkívüli helyzetben kellett azonnal döntenünk. December 8-án Balázs Ádám (Fidesz-KDNP) képviselőtársam lemondott a 8. sz. választókerület önkormányzati képviselői mandátumáról. Lemondása miatt időközi választás lesz jövőre Budakeszin.

Folytatódtak a fejlesztések Budakeszin

Menczer Tamás országgyűlési képviselőnek a közbenjárására jelentős kormányzati forrás jutott Budakeszire, összesen 900 400 000 Ft. Ennek is köszönhető, hogy idén fel tudtunk újítani 18 utcát, megépítettük a Mak-kosi utat, megújítottuk a Hajós utcai közvilágítást és az új szakrendelő építését is elkezdhettük. Köszönjük! A Vállalkozói parkunk építése is végéhez közeledik. Az összes telket decemberben összközművesítve birtokba adjuk a bérlőknek, két telken önkormányzati szabadidős teret tervezünk. Az állami beruházásként épülő tanuszodánk megépítése is a végéhez közeledik, átadása 2023-ban lesz.

Tervezett újabb fejlesztések

Jövő év elején mammográfiai és emlőcentrumot hozunk létre a budakeszi hölgyek számára. Itt térítésmentesen teljeskörű diagnosztikai vizsgálatokat biztosítunk majd. Folyatjuk a játszótér felújítási programunkat. Kormányzati támogatással 12 millió forintból újítjuk fel a Fő utcai játszóteret, és 4 millió forintból a Honfoglalás játszóteret. A felújításokat a Szépítő Egyesülettel együttműködésben végezzük. Idén elkészültek a buszsáv, a P+R parkolók és a déli összekötő út engedélyes kiviteli tervei, melyeket a Budapest Fejlesztési Központ megbízásából az UVATERV készített. Az építéshez szükséges forrásról a kormányzat dönt majd.

Takarékos és felelős gazdálkodással készülünk 2023-ra

Az energiaválság hatására megemelkedett rezsiköltségek miatt önkormányzatunk is rendkívüli intézkedésekre kényszerült. A képviselő-testület több önkormányzati fenntartású intézményünknél is átmeneti, a fűtési szezonra vonatkozó nyitvatartási korlátozásról döntött. Azonban ebben a helyzetben is biztosítjuk a dolgozóink foglalkoztatását más-más épületekben, és ez idő alatt is megkapják a munkabérüket. A jövő év elején a képviselő-testület felülvizsgálja, hogy szükség van-e további takarékossági intézkedésekre. Közös térségi beruházásként tervezzük uniós pályázati forrásból megépíteni a Budakeszi, Budaörs, Törökbálint kerékpárutunkat a Farkashegyi Repülőtérig megépült szakasz folyatásaként. Egy európai uniós pályázaton közösen indulunk. Ez egy példaértékű együttműködés lehet. A közvetlen európai uniós forrásra a pályázat beadási határideje január közepe, és az elbírálása jövő nyárra várható. A Top+ Fenntartható Városfejlesztési Stratégia keretében Budakeszinek 3,5 milliárd Ft dedikált EU-tá-mogatás jár a Pest Megyei Önkormányzat közvetítésével. Kiemelt városfejlesztései céljaink, amelyekről a lakosság bevonásával közösségi tervezést is folytattunk: a FŐTÉR projekt (új művelődési ház és könyvtár építése, köztér fejlesztés), új multifunkciós szabadtéri rendezvény- és szabadidőközpont kialakítása a vállalkozói park és Lidl melletti körforgalomnál (szabadtéri színpad, gasztronómia, játszótér, sporteszközök), és a Szivárvány Óvoda újjáépítése. Fejlesztési céljaink közt szerepel az iskolai férőhelyek további bővítése is.

Városi rendezvények 2022-ben is

Sikeres volt a IV. Budakörnyéki Sörfesztivál a Fő téri parkban, népszerűek voltak az utcabálok, jó hangulatban telt a XXV. Budakeszi Családi Nap Fesztivál is. Megszerveztük augusztusban a Polgármesteri Hivatalban az I. Budakeszi „Mezítlábas” Művészetelepet, amit ősszel egy kiállítás is követett. Az egészséges életmódot támogató szűrőprogramokat rendeztünk, két alkalommal szűrőbuszokon biztosítottunk ingyenes vizsgálatokat a budakeszieknek. A Richter Egészségváros is népszerű volt. A budakeszi lakosok összefogásával, aktív részvételével 7 millió forint adományt gyűjtöttünk a Budakeszi Egészségügyi Központnak egy CTG labor felszereléséhez. A városi fejlesztéseinkről és a terveinkről képes beszámolót olvashatnak évzáró lapszámunkban.

Áldott, békés karácsonyt, boldog és sikeres újévet kívánok minden kedves budakeszi lakosnak!

Tisztelettel:
dr. Győri Ottilia polgármester

Megosztom a cikket

Valamiért a második mérkőzésre elfogy a koncentrációnk!

Két meccsen két különböző csapat képét mutattuk az U11-es bajnokságban. Az elsőn minden bejött, védekezésben és támadásban is. A másodikon sok-sok hibát vétettünk védekezésben és támadásban is.
SZÁZHALOMBATTAI KSE – BSC FIÚ
8 -117
(4-38,2-32,0-23,2-24)

BSC FIÚ – DUNAHARASZTI MTK/A
47 -34
(4-7,15-10,6-5,22-12)
Komolyabb szomorkodásra nincs okunk, megnyertük mindkét meccset – de nem mindegy, hogyan. Legközelebb, immár a „B” csoportban kell majd helytállni, jobban kell a második megmérettetésen is teljesíteni!
Azért a 100 pontért jár a torta a csapatnak!
A keddi edzés végére (16.00) várjuk az U11 csapat tagjait a Telki Sportcsarnokhoz – azokat is, akiknek aznap nincs edzésük!
Hajrá BSC!

BSC Kosárlabda

Megosztom a cikket

Nagy Gáspár Városi Könyvtár átadópont decemberi nyitvatartás

A Fő utca 98. szám alatti raktárunkban (az egykori tüdőgondozó épületében) működő átadóponton idén utoljára december 19-én, hétfőn 14 és 16, illetve kedden 16 és 18 óra között vagyunk nyitva.
Aki szeretne, e-mailes rendeléssel kölcsönözzön még hétfőn és kedden, illetve ezeken napokon vigye el a már megrendelt könyveket, rendeléseket kedden délig tudunk fogadni.
Az e-mailes megrendeléshez a www.ngvk.hu honlapunkon talál információt.
Januárban sajnos nem tudunk kinyitni, mert az egykori Tüdőgondozó épülete bontásra kerül, és elő kell készíteni az itteni állományrész költöztetését. Jelenleg még nem tudjuk, mikor és hol tudjuk legközelebb fogadni olvasóinkat.
A már kikölcsönzött könyvekre adott határidők addig hosszabbodnak, amíg ki nem nyitunk, késedelmi díjat nem szedünk. Technikai okokból lehet, hogy a rendszer küld lejárati értesítéseket, de ezeket nyugodtan hagyják figyelmen kívül.
Amint további információval tudunk szolgálni, hírlevélben is tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.
Mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánunk.
A kézműves karácsonyi díszek Fülep Zsuzsa munkái.

Nagy Gáspár Városi Könyvtár

Megosztom a cikket

U8/9 edzés pillanatok!

Bár kis korosztályaink számára a „verseny szezon” véget ért a munka mégsem állt meg. Sőt azt kell mondjuk a fejlődés az elmúlt hetekben volt a legintenzívebb. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a hideg elől a tornatermekbe tudtunk „menekülni”. Ez az új impulzus rendkívül jó hatással volt eddig kis focistáinkra. A tényekről tanúskodjanak a képek!
Hajrá Foci! Hajrá BLA!

Budakeszi L.A.

Megosztom a cikket